Holt költők társaságában

Héja nász az avaron

(Ady után szabadon)

Útrakelünk, megyünk az őszbe,

kábult gyönyörrel kergetőzve,

megtollasodott héja-pár.

Boltból új bolt, plázából pláza,

százával nyit a market háza

s mind minket vár, csak minket vár.

Tobzódunk, mert kellene minden,

százféle holmi ezer szinten,

vad forgatag, színes bazár.

Combig gázolunk a javakban,

gyöngyben, ezüstben, színaranyban,

mesébe illő csoda vár.

Miénk a tér, miénk az élet,

mint egy valóra vált ígéret,

nincs korlát és nincsen határ.

A „mindig így lesz” mámorában

eladjuk jövőnket a mában,

harminc ezüst: ennyi az ár.

Megkopaszodtunk, itt a vége,

kártyánk üres, nem jut ebédre,

a holnap csak üres pohár.

Ez az utolsó nászunk nékünk,

fölborzolt tollal összenézünk,                                                  

két ostoba héja-madár.

Sem utódja, sem boldog őse...

(Ady késői tisztelője...)

Sem utódja, sem boldog őse...

Sem kortársa, sem ismerőse

Nem lennék senkinek

Nem lennék senkinek

Névrokonként is ég a képem

A sok királynyi böszmeségen

S a gyomrom is forog

A gyomrom is forog

Volnék mint oly sok ősöm, fenség

Gyűlölet nélküli jelenség

Magányos, messzi fény

Értelem, és remény

Volnék, mint szó a hallgatásban

Vakító jel egy szebb világban

Hol lenne, aki lát

Ki utánam kiált

Volnék szamár birka-seregbe’

Legelőkre ki elvezesse

A szebb jövő elé

Ne fusson százfelé

Vaksors helyett látó szemekkel

Korbács nélkül, szelíd kezekkel

Ne féljen senki sem

Nem volnék idegen

Itt nem vagyok semmi és senki

Ady álmában megpihenni

Én-utam; s nem vitás

Nem érti úgyse más

Álmom nem több – az Ady-ének

Szeretném hogyha szeretnének

S lennék valakié

Érdek nélkülié

Kemény tegnapra súlyos holnap

Fáradt lábaink megbotolnak

De mégis menni kell

S lesz majd, aki felel

Csak tudnunk kell, hogy mi a kérdés

Míg szívünkben lobog a féltés

Mint élő gyertyaláng

Lelkünk, hitünk, hazánk

Sem utódja, sem boldog őse...

De várok még a jobb időkre

Mert eljönnek talán

Képük szobám falán

Egy ország, benne boldog népem

Gazdag: reményben, emberségben

Erős, tiszta, szabad

Nem gyűlöl másokat

Húsvét van, és én eltűnődöm

Harccal teli régi időkön

S a szívem most is fáj

Mert bennünk a határ

Mely elválaszt, nem összeforraszt

Nem házat épít, hanem torlaszt

Ne lásson rajta át

A kíváncsi világ

Engedjétek hozzám, ki jönne

Szóra, dalra, közös örömre

Nyújtsa kezét felém

Akiben van remény

Hadd legyen béke kinn és itt benn

Csillagfényű gyermekszemekben

Hadd ragyogjon a tűz

Míg végképp összefűz

Embert emberrel, egy csokorba

Mert nem számít, ha ép, ha csorba

A múlt bármit ígért

Most már jövőnk a tét

Sem utódja, sem boldog őse

És nem leszek sohase hőse

Nem leszek semminek

Nem leszek senkinek.