Sohase festettem r�ncokat  isten homlok�ra

a harag az emberek privil�giuma

kik nem ismerik a szel�d szeretet hatalm�t

 

S�m�nok �r�ks�ge

 

Gildo s�m�n volt, a s�m�nok leg�sibb nemzets�g�b�l. Senki se tudta, h�ny �ves, � maga sem, de sz�m�ra az id� �pp�gy nem b�rt jelent�s�ggel, mint a haland� emberek sz�m�ra az �t, amelyen j�rnak. Az id� csak kapu volt, melyen ki-be j�rk�lt, hogy elgy�ny�rk�dj�n a vil�gok soksz�n�s�g�ben, �s amelyet n�ha csak az�rt nyitott ki, hogy ne �rezze annyira a k�v�l�ll� mag�nyoss�g�t. �vsz�zaddal kor�bbi �nje m�g ismerte a mad�rr� v�l�s tudom�ny�t, de a technika sz�zad�ban vesz�lyess� v�lt ez a tudom�ny, mi�ta az emberi moh�s�g birtokba vette az eget, az �s istenek madarainak nem maradt t�l sok hely itt a F�ld�n.

Pr�rifarkass� v�ltozva kinn a puszt�n megpr�b�lta n�ha �jra �t�lni a v�ltoz�s gy�ny�r�s�g�t, de valahogy nem volt m�r az igazi az sem. Semmi nem volt az igazi.

�rezte, hogy lassan itt az �jj�sz�let�s ideje, de m�g nem v�gezte el a feladat�t, �s addig nem mehetett tov�bb. Seg�ts�gre volt sz�ks�ge, egy haland� asszonyra, akinek gyermek�ben tov�bb�r�k�ti a s�m�nok sejtjeit, akinek m�h�b�l megsz�letik majd  az �jabb nemzed�k.

De t�l sok�ig v�rt. Ennek a kornak az asszonyai nem �rintett�k meg a sz�v�t. Hidegek voltak, kem�nyek, c�ltudatosak. Nem volt benn�k al�zat az istenek ir�nt, nem volt benn�k al�zat az emberek ir�nt, nem volt benn�k al�zat �nmaguk ir�nt.

„Fert�z�tt kehelybe nem hullhat az istenek cseppje” – �gy sz�lt a t�rv�ny. �s a v�laszt�s felel�ss�ge a s�m�n�. S�lyos felel�ss�g.

A r�gi korok s�m�njai mind sz�ps�ges asszonyt v�lasztottak, de Gildo a sz�ps�get nem sokra tartotta. A sz�ps�g am�gy is nagyon szubjekt�v fogalom, er�sen k�t�dik az adott kor ide�lj�hoz, �s Gildo m�r t�l sok kort l�tott, hogy tudja, mennyire v�ltoz� az ide�l, �s mennyire muland� a sz�ps�g.

Nem volt sz�ks�ge okoss�gra sem, hiszen v�r�ben ott pihent sokezer �vnyi s�m�n�s�k minden b�lcsess�ge, �s ott fog keringeni az ut�d ereiben is. Nem volt sz�ks�ge m�sra, csak egy tiszta sz�vre, mely k�pes befogadni az �r�m�t, a m�lt �s a j�v� �r�m�t egyar�nt. De tiszta sz�vekben – mi tagad�s – nem d�sk�lt ez a kor, �s Gildo kezdett k�ts�gbeesni.

Hi�ba k�ldte sz�t �rz�keit a n�gy �gt�j fel�, nem tal�lt semmit. Hi�ba k�ldte el k�rd�seit  a sz�lnek, a sz�l nem v�laszolt. Hi�ba foh�szkodott seg�ts�g�rt az istenekhez, nem seg�tettek. Mag�ra hagyt�k. De a t�l�l�s parancsa minden m�sn�l er�sebb. Gildo kereszt�l-kasul j�rta a vil�got, nappal gyalog az emberek �p�tette utakon, �jszaka r�p�lve a h�v�s �s nedves sz�lben, t�granyitott szemmel �s sz�vvel. Kereste a p�rj�t. Az asszonyt, aki m�lt� lesz r�, hogy b�lcs�j�ben ringassa a j�v�t.

*

Tizenh�t �vvel ezel�tt, azon az �jszak�n, amikor Gilly sz�letett, pokoli nagy vihar tombolt a vid�ken. �les f�kat csavart ki t�vest�l a sz�l, gyermek�k�lnyi j�g zuhogott az �gb�l. Egy f�ldre zuhan� fa let�pte a villanyvezet�ket, �s az �gi �s f�ldi zenebon�ban senki se hallotta az anya sikolt�s�t, amikor a csenev�sz kisl�ny a vil�gra pottyant. Mire a l�mp�k �jra kigyulladtak, ott fek�dt a f�ld�n �jultan, mellette egy v�rt�cs�ban az �jsz�l�tt. Senki se tudta, mi�ta. Az orvosok ser�nyen hozz�l�ttak az �jra�leszt�shez, a sz�l�k  buzg�n im�dkoztak, hogy maradjon �letben, �s gy�gyuljon meg a gyermek, �s isten meghallgatta az im�jukat. F�lig. A gyermek �letben maradt, de nem gy�gyult meg, mert nem is volt beteg. Csak  hi�nyzott bel�le az �rtelem. Ahogy n�tt, cseperedett, n�h�ny alapvet� dologra siker�lt megtan�taniuk, de a gondolkod�sa megrekedt egy h�rom�ves gyermek szintj�n.

Gilly fogyat�kos lett, ak�rmit jelentsen is ez a sz� nek�nk, t�bbieknek, hiszen neki mag�nak semmit sem jelentett. Gilly nem �rezte mag�t kevesebbnek senki m�sn�l, m�g azt se vette �szre, hogy � m�s, mint a t�bbiek. Gilly boldog volt. Nem volt sz�p kisl�ny, apr� termet� maradt, feh�r teliholdarc�b�l nagy, kerek, halv�nyk�k szemek pislogtak a vil�gba, v�konysz�l� sz�rk�sbarna haja rendezetlen�l hullott a v�ll�ra, nem nagyon szenvedte a f�s�t. A mosolya szel�d volt, de a tekintete �res maradt.

Gyermekb�l kamassz� n�tt, de sz�m�ra ez nem volt megr�zk�dtat�s, nem szenvedett azokt�l az �rzelmi �s �rtelmi viharokt�l, amelyek a „norm�lis” kamaszok �let�t olyannyira megkeser�tik. Sz�m�ra a vil�g egy sz�p naps�t�ses udvar volt, ahol labd�zni lehet, �s � im�dott labd�zni. Azon a d�lut�non is a nagy, p�tty�s labd�val j�tszott, mikor egy hirtelen mozdulatt�l a labda �trep�lt a s�v�nyen, ki az utc�ra. Gilly meg ut�na.

Gildo maga sem �rtette hogy t�rt�nt, kez�nek egy k�vethetetlen�l gyors mozdulat�val visszaparancsolta a labd�t az �nfeledten szalad� l�ny kez�be, m�g miel�tt mindketten az aut�k el� ker�ltek volna. Csak a gy�ngy�z� kacag�sra kapta fel a fej�t. Az a kacag�s a sz�v�ig �rt. Az a kacag�s mindent megv�ltoztatott.

A l�nyka – kez�ben a labd�val – f�ln�zett az �regemberre, aki ebben a pillanatban m�r nem volt �regember, hanem d�lceg fiatal f�rfi, test�b�l er� sug�rzott, szemeib�l az otthonra tal�ltak nyugalma �radt.

A s�m�n l�tta a felsejl� �rett asszonytestet a l�gy es�s� sz�vet takar�s�ban, de a tiszta, vil�gosk�k szemekb�l egy �rtatlan gyermek tekintete n�zett r�.

- Mi a neved? – k�rdezte elszorult torokkal.

- Gilly – v�laszolt a l�nyka a kev�s k�rd�s k�z�l az egyikre, amire felelni tudott. �s a hang, mintha ezer csengetty�t r�zna a sz�l, �gy hull�mzott, forgott, keringett a leveg�ben.

„A j�v� az �rtatlanok�” – hallotta a Mester hangj�t Gildo – �s l�tta els�llyedni a civiliz�ci� �sszes sz�ps�g�t �s mocsk�t a tenger m�ly�re �s a vulk�nok f�st�lg� iszapja al�, ahogy l�tta els�llyedni Atlantiszt �s Pompeit, �s l�tta a felf�nyl� s�t�tk�k �gbolton a tiszta, gyermeki szemek ragyog�s�t. Kiny�jtotta kez�t a kisl�ny fel�.

*

A Mester felriadt m�lys�ges m�ly �lm�b�l, �s zavartan n�zett k�r�l. Nem tudta, mi �bresztette fel. A vil�g mozdulatlan volt k�r�l�tte, csak a sz�ve dobogott sebesebben a szok�sosn�l. Azt�n meghallotta a hangot. T�voli volt, halk, de tiszt�n cseng�.

- Gilly – mondta a hang. �s a mester elmosolyodott.

 

 

Pr�f�ta sz�letik

 

 

El�sz�r azt hitte, hajnali k�dp�ra �szik a foly� felett. De a feh�r folt k�zelebb j�tt, egyre k�zelebb, m�r az alakja is kirajzol�dott. Apr�, gyereknyi n�alak, hossz� feh�r haja majdnem a v�zig �r, �ttetsz�, m�gis s�r� feh�r k�peny �leli k�r�l, r�ncait k�nny� szell� fodrozza. Gundar szorosabban fogta a h�l�t a kez�ben, napt�l cserzett arc�n megfesz�ltek az izmok a csod�lkoz�st�l. Tudta j�l, kit l�t, apja, nagyapja, d�dapja sokat mes�lt r�la, anyja is, de � ink�bb �vatosan, f�ltve, k�rte hogy ker�lje el a vizit�nd�rt, sokak veszt�t okozta m�r.

Nagyapja ilyenkor kem�nyen f�lcsattant: - Nem tudod, mit besz�lsz, ostoba l�ny! Az emberek okozz�k a maguk veszt�t, a t�nd�rn�ps�gnek semmi k�ze hozz�. Mit r�misztgeted a gyereket? Az anyja bocs�natk�r�en felemelte a kez�t, hanem a szeme az�rt figyelmeztet�en villant, aff�le „hallgass csak r�m, tudom, mit besz�lek” m�don.

De ennek m�r t�bb mint hatvan �ve, �s Gundar m�g sohase l�tta a legend�t a maga val�s�g�ban. Igaz�b�l m�r nem is nagyon hitt benne hogy l�tezik, az�rt ha sz�letik egy fia, annak mes�lt volna r�la, de a sors nem volt ilyen kegyes hozz�. Nagyon szerette Junid�t, majd negyven �vet le�ltek egym�s mellett, m�g az �r elsz�l�totta a maga f�nyess�ges orsz�g�ba, de medd� k� volt az asszony m�he, nem fakadt bel�le �let, s a sok-sok �r�m amit adtak egym�snak, a v�g�re bizony megkeseredett a hasztalan s�v�rg�st�l.

Az alak a vizen m�r olyan k�zel volt, hogy a kiny�jtott evez�j�vel el�rhette volna. Az �regember nem f�lt, b�r egy pillanatra megfordult a fej�ben, hogy tal�n a hal�l�t j�tt bejelenteni a szelleml�ny, de h�t mit�l is f�lne, k�zelebb a nyolcvanhoz mint a hetvenhez megb�k�lt m�r az elm�l�s gondolat�val. Egyszer meg kell halni. N�zte a finoman metszett von�sokat, nem l�tszott tiszt�n az arc, mintha v�kony v�zt�k�r m�g�tt hull�mzana a mosolya, csak a f�nyes z�ld szemek ragyogtak csillag m�dj�ra. A hang is f�tyolos volt, mint a v�zcsobog�s:

- L�gy �dv�z�lve birodalmamban, Gundar!

A hal�sz nem tudott megsz�lalni, csak a fej�t hajtotta meg k�sz�n�sk�ppen, a gomb�c a tork�b�l sehogy se akart lejjebb cs�szni. A t�nd�r most felemelte a karjait �s az �regember sz�v�n b�kess�g hull�mzott �t. Elm�lt bel�le minden f�lelem �s szomor�s�g, elt�ntek a megv�laszolatlan k�rd�sek, el a keser�s�g �s a f�jdalom. Eml�kek suhantak el el�tte, csupa sz�p �s �r�mteli eml�k, mosolyok, melyek nem halv�nyultak el, �rint�sek, melyekt�l minden porcik�ja megborzongott, hangok, melyek m�g most is ott rezegtek sz�ve �r�k-arany h�rjain.

- Sz�p volt az �let! – ezt �rezte v�re minden cseppj�ben, �s tudta, hogy igen, ez az igazs�g. Hi�ba voltak neh�z �vek, keser� �r�k, rem�nytelennek t�n� napok, semmit sem sz�m�t. Sz�p volt az �let �gy, ahogy volt.

Most v�gre meg tudott sz�lalni, rekedt suttog�sk�nt t�rt el� bel�le a k�rd�s:

- Mit k�v�nsz t�lem?

A t�nd�r eg�szen a feje f�l� emelte a kez�t, k�rbemutatott, mozdulat�val �t�lelve az eg�sz vil�got:

- Mondd el! Mondd el nekik!

Gundar t�rdreesett, kez�b�l kihullott a h�l�, ez�stsz�n� halak cs�sztak fick�ndozva a v�zbe, hogy azt�n b�cs� n�lk�l elt�njenek a kavarg� m�lys�gben.

– Elmondom – mondta csendesen, de a sz� �gy visszhangzott benne, mint egy templomi esk�.

– Elmondom. Mert valakinek el kell mondania.

A l�tom�s r�b�lintott, alakja lassan t�volodott a vizen, m�g a hajnali sziv�rv�ny mag�ba nem olvasztotta.

Az �regember neh�zkesen f�lt�p�szkodott a f�ldr�l �s h�tra se n�zve a falu fel� indult. Az el�rvult cs�nak, benne a sz�tter�lt �res h�l�val egyre gyorsabban ringat�zott lefel� a foly� sodr�s�ban.

/Orf� eml�k�re, 2008. j�nius 20./

 

 

K�rforg�s

 

Csend volt a teremben, csak a k�sek surrog�sa hallatszott, ahogy borotva�les hegy�k belehas�tott a l�gy f�ba. Lapos, tekn�szer� m�lyed�sek t�madtak nyomukban s�r�n egym�s mellett, azt�n �jra, m�lyebben, a fadarab �l�, vil�gos h�s�ban. Kerk meg�llt egy pillanatra, hogy pihentesse f�j� ujjait, amelyek eg�szen elg�mberedtek a farag�k�s szor�t�s�t�l. F�ln�zett. A szomsz�dos kerekessz�kben Katja dolgozott elm�ly�lten, keskeny arc�n fesz�lt figyelem, a nyelv�t kicsit kidugta a koncentr�l�st�l. A mester meg�llt a sorok k�zti keskeny �tj�r�ban �s �rdekl�dve figyelte a l�ny karcs�, �gyes ujjai alatt kibontakoz� form�kat.

– Harang? – k�rdezte halkan, �s a l�ny f�ln�zett r� nagy, �rny�kok keretezte sz�rke szemeivel.

– Csengetty� – mondta s�lyos, dallamosan cseng� hangj�n. – csengetty� a feny�f�ra.

A mester odafordult a fi�hoz, aki k�zben �jra kez�be vette a k�st, �s sebesen sz�ntott vele a puha fafel�leten.

– �s te mit k�sz�tesz?

– Klump�t! A fi� hangja sz�razon koppant, �s �jra lecsapott k�s�vel a f�ra, szinte d�h�dt er�vel.

A mester tork�ban elakadt a leveg� egy pillanatra. Len�zett a fi� l�baira, melyek hasznavehetetlen b�bk�nt hevertek a l�btart�n.

– Minek? – akarta k�rdezni, de a sz� megszorult a mell�ben, k�rbe-k�rbe keringett odabent, mintha nem tal�ln� a kij�ratot.

Az �ra �t�t �t�tt a falon, �s a folyos�r�l mozgol�d�s zaja hallatszott. Egym�s ut�n gur�tott�k ki a sz�keket, a leveg� megtelt besz�lget�s zsivaj�val, nevet�ssel. Fak�sz�ke copfos fiatal n� �llt meg Kerk sz�ke mellett, r�zsasz�n�re lakkozott k�rmeivel gyeng�den belesz�ntott a fi� s�r�, g�nd�r haj�ba.

– Menj�nk, kicsim – �s r�mosolygott a tan�rra. – Holnap �jb�l j�v�nk.

A mester elgondolkodva forgatta kez�ben a munkadarabot. Kerk tagadhatatlanul �gyesen b�nt a k�ssel, nem el�sz�r l�tta, hogy k�l�nlegesen sz�p farag�sok ker�lnek ki a keze al�l, de ez most valami m�s volt. A l�bbeli k�zep�n barlangszer�, s�t�t m�lyed�s �s�tott, a t�bbi r�sz�n, a talp�n k�v�l-bel�l, az oldal�n, a tetej�n, furcsa p�kh�l�szer� mint�k futottak, egym�sba �gyaz�dva, sek�lyebben �s m�lyebben, elfutottak �s visszat�rtek, hajlottak �s csavarodtak, meg�lltak �s �jb�l elindultak, mintha valami �si var�zsig�t v�stek volna rov�s�r�ssal a f�ba.

A mester ujjai bizseregni kedtek, apr� remeg�sek futottak v�gig az izmain, a sz�v�be t�dul� v�rt�l csillagok szikr�ztak f�l a szeme el�tt, ahogy eljutott tudat�ig a szavak jelent�se.

�szre se vette, hogy a csap�ajt� �jb�l kiny�lt, s a gyermek apr� kezeivel siet�sen hajtva a kereket, fel�je igyekszik. Csak amikor meg�llt el�tte, �s kis kez�t s�rget�en a fadarab fel� ny�jtotta, akkor eszm�lt f�l. Belen�zett a v�gyakozva ragyog� s�t�t gyerekszemekbe, �s szinte �ntudatlanul s�hajtotta:

– Legyen meg a te k�v�ns�god!

Azzal let�rdelt a kerekessz�k el�, �s �vatos mozdulatokkal a fi� l�b�ra cs�sztatta a kis l�bbelit.

– �llj fel! – mondta csendes s�hajt�ssal, �s a fi� engedelmesen r�nehezedett a maga faragta var�zspapucsra, azt�n lass�, majd egyre szapor�bb l�ptekkel indult az ajt�ban �ll� anyja fel�, aki sz�j�ra szor�tott tenyer�vel fojtotta vissza a tork�b�l felt�r� ki�lt�st, de k�toldalt az arc�n meg�ll�thatatlan  patakban zuhogtak lefel� a k�nnyek.

A mester �gy maradt f�lt�rden ahogy volt, hallgatta a fej�ben cseng�-bong� nevet�st, �s hallgatta Arbukanadornak, a mesterek mester�nek �bl�sen feler�s�d�, majd elhalkul� hangj�t. „Egyszer majd te is tal�lkozol valakivel, aki t�bbet tud n�lad, ahogy �n is tal�lkoztam veled. �s szolg�lnod kell �t, ahogy �n is szolg�ltalak hal�lom napj�ig. De most m�r szabad vagyok. Egyszer majd te is szabad leszel”

A mester feln�zett, de a gyermek �s anyja m�r csak k�t apr� pont voltak a folyos� v�g�n.

 

A v�ros – csukott szemmel

 

Nyitott szemmel keveset l�tsz. Mint gyertyal�ngba hull� bog�r, elvak�t a f�ny, a lobog�s. Csukott szemeid m�g�tt, elm�d m�lys�g�ben ott pihen a val�s�g, �lettelen dolgok lelke par�zslik, s kiny�l� gondolataid ablak�n kir�ppenve ler�zza mag�r�l b�kly�it az er�. A te er�d, az eny�m, mindny�junk�.

 

Szunnyad� �ri�s �llatk�nt ter�l el a foly� k�t oldal�n a v�ros, zsigereiben ott kering �let, hal�l, szenny, v�r, leveg�. Azt hinn�d, halott �p�letek halmaza, de t�gl�kba �p�tve sz�zadok v�re �s verejt�ke sz�rad, gondolat-t�red�kek milli�rdjai s�r�s�dnek hangokk� �s �lmokk� a csukott ablakok t�bl�i m�g�tt. Der�s szimbi�zisban �l a lust�n h�mp�lyg� foly�val, sz�rk�re szennyezett k�k viz�ben b�mulja t�k�rk�p�t, mosdatja mag�r�l vad szelek s�r� por�t. Kortyolja szomjasan nedv�t, haj�kat �sztat rajta j�t�kos kedvvel, g�tjai k�ts�gbeesetten birk�znak haragos erej�vel. �s n�ha z�szl�kat lenget f�l�tte, muzsik�s mulats�gokkal vid�tja f�l, t�zij�t�kb�l gy�jt csillagokat, hogy gy�ny�rk�dj�n benn�k. �sszetartoznak �k ketten, a foly� meg a v�ros, mint f�ny �s �rny�ka, egy�tt mozdulnak, egy�tt m�lnak el.

F�szkel�dve mocorog sz�rny-test�vel a metropolisz, ezer f�nyes szemmel pislog �lmos-der�sen a hajnali felh�kre. Villamosok k�rme csattog a v�lt�n, buzg� csilingel�ssel j�rj�k f�nyesre kopott �tjukat rojtos, szakadt b�r�l�seiken b�biskol� utasokkal.

Hajnalban sz�p a v�ros, mikor az �jszaka t�r�keny s�pr�je elt�nik a hold t�ny�rja m�g�tt, �s friss szelek h�zz�k �ssz�bb rajtunk a kab�tot. Kihalt terek �gre ny�jt�zkod� f�i alatt mag�nyos padokon pihen a csend, gy�jti erej�t a mindennapi harcra. F�st�s-sz�rke gar�zsok m�ly�n d�nny�gve-morogva �brednek benzinszag� �lmukb�l az aut�k, hogy azt�n toporz�kolva gy�rj�k maguk al� a kockak�vekt�l d�c�g� utakat.

Azt hinn�d, halott? �, nem, elevenen szuszog� �let l�ktet minden�tt, ak�rhov� n�zel. Kocsm�k r�csos ajtajai nyikorogva ny�lnak sz�t, p�linkaszag� padl�k f�stt�l-fekete t�bl�i f�l�tt frissen borotv�lt f�rfiak hajtj�k f�l siet�sen az els� f�ldecit sz�ver�s�t�nek. Kezd�dik a nap. Kezd�dik a munka. Folytat�dik az �let.

�s a nappalok ny�zsg�-kavarg� forgatag�ban m�r te is �rzed a l�ktet�st, sisterg� indulatok forr�s�g�t, haragos ki�lt�sok d�h�t, �s a szerelem sodr�-kering� sz�d�let�t, mikor az ajt�n bel�pve megpillantod a kedves ragyog� szemeit. �s szaladsz, sietsz, rep�lsz, idegeidben dobol a v�gy, megismerni a holnap titkait, a j�v� �zenet�t, kimondani a szavakat, amiket m�g senki se mondott ki, �s meghallani a dalokat, amelyeket m�g senki se hallott. F�lsz �s rem�lsz, s�rsz �s �r�lsz, k�telkedsz �s hiszel, s b�r nem tudod, csak �rzed, de r�sze vagy az �letnek, a v�ros �let�nek, az er�nek, a v�ros erej�nek.

Majd estefel�, ha m�r letisztultak a v�gyak, d�b�rg� muzsika forralja a v�red �s �tizzadt �gyakban reszketve tal�lkozol f�jdalom �s gy�ny�r �des-keser� �z�vel, s f�radt izmaid nyugalomra v�gynak, b�r�d s�mogat�sra, szemeid s�t�ts�gre. Majd �jszaka �jra szembetal�lkozol a gondolattal, hogy miv�gre hordozod v�lladon az �let keresztj�t, meddig �s mik�ppen, �s ha gyermeki, tiszta sz�vvel hallgatod a hangokat, tal�n v�laszt kaphatsz a k�rd�sekre.

 

Nyitott szemmel keveset l�tsz. Mint gyertyal�ngba hull� bog�r, elvak�t a f�ny, a lobog�s. De �jf�lt�jban, ha felriadsz �s kitekintesz az ablakon, a l�bad el�tt piheg� v�ros s�hajt�s�b�l kihallod a v�gyakoz�st, a l�lek szomj�s�g�t a sz�pre. Csukd be a szemed. Az ott m�g�tte a val�s�g.

 

 

A v�laszt�s lehet�s�ge

 

Furcsa volt a tenger. T�tova fodrok futottak a vizen mindenfel�, a hull�mok v�ratlanul f�l�gaskodtak, majd visszaestek. A v�z zavaros, s�t�t z�ldje �les ellent�tet rajzolt a lenyugv� nap s�rg�sv�r�s f�ny�vel.

Az �regasszony m�r j� ideje �lt a parton mozdulatlanul. Puha fonalb�l sz�tt kend�j�t lecs�sztatta a derek�ig, ritk�s feh�r haja engedelmesen s�mult a v�ll�ra. Izmos l�bfejei bok�ig s�ppedtek a homokba. Arcvon�sai m�g �rizt�k a r�gi sz�ps�g nyom�t, de a r�ncosra cserzett b�r, a s�r�, valaha fekete, ma m�r sz�rk�re fakult szem�ld�k sz�molatlanul eltelt �vtizedekr�l mes�lt.

- R�gen j�rtam erre – t�n�d�tt f�lhangosan – m�r el is felejtettem, milyen sz�p alkonyatkor a tenger. Hogy szerettem itt �ld�g�lni est�nk�nt!

Hirtelen megrohant�k az eml�kek. Mint a hull�mok dag�ly idej�n, �gy �rasztott�k el, mind egyszerre. L�tta mag�t �t�ves gyerekk�nt, ahogy kagyl�kat keres a visszah�z�d� v�z nyom�ban, azt�n t�z�vesen, amint lemer�l a m�lybe kincsek ut�n kutatva, l�tta mag�t tizenh�t�vesen a viharos tenger partj�n t�ncolni a holdf�nyben Nikolassal. �s l�tta mag�t, ahogy integet Nikolas haj�ja ut�n m�g akkor is, amikor az elt�nt a l�t�hat�ron. Soha nem t�rt vissza. �l-e, hal-e, ki tudja. Most m�r nem is sz�m�t. Az�ta elm�lt t�bb, mint hatvan �v. Minden megv�ltozott. A falu, a v�ros, a vil�g, az emberek. Minden. Csak a tenger nem. Az most is ugyanolyan sz�ps�ges, mint hatvan �vvel ezel�tt volt, mint ezer �vvel ezel�tt. Eleven, l�legz� �ri�s, aki sosem �regszik �s sosem hal meg.

Hirtelen kavarogni kezdett a v�z, ez�stsz�n� halak sz�kkentek a magasba j�t�kosan, teny�rnyi polipok csapkodtak karjaikkal d�h�dten, mintha valami megzavarta volna a nyugalmukat. Azt�n olyan gyorsan, hogy megijedni sem volt ideje, n�h�ny l�p�ssel el�tte �ri�s f�rfialak emelkedett ki a habokb�l. S�r�, g�nd�r fekete haja �s szak�lla majdnem a t�rd�ig �rt, a v�zcseppek szikr�t sz�rtak, ahogy leg�rd�ltek rajta. Balkez�ben hatalmas h�rom�g� szigony, az egyik �g�n karcs�, �tarasznyi hal v�vta hal�ltus�j�t. K�t hatalmas l�p�ssel kint volt a parton, �s szikl�nyi termete magass�g�b�l kicsit megh�kkenve n�zett a l�b�n�l �ld�g�l� kis �regasszonyra.

- Hogy lehet, hogy nem szaladt�l el? – k�rdezte, morajl�s volt a hangja, mintha k�vek g�rd�ln�nek le a hegyr�l.  

– Myra! – hallotta most a nev�t, milyen r�gen nem sz�l�tott�k �gy, sok �ve m�r csak nagymami, meg n�nike, meg �regany�.

– Myra!- sz�l�totta meg �jb�l …. �, igen, most ismerte csak meg, hiszen ez Poszeid�n! Kicsit megreccsentek a csigoly�i, ahogy m�lt�s�gteljesen meghajtotta a fej�t.

– L�gy �dv�z�lve, v�gtelen tengerek ura!

Az istens�g elgondolkodva n�zte a t�r�keny kis emberalakot, aki olyan tiszta, k�v�ncsi pillant�ssal m�regette.

– Nem f�lsz t�lem, haland� f�ldi asszony?

A v�ns�g picit megr�zta a fej�t. Nem volt tiszteletlen a hangja, de meggy�z�d�s sz�lt bel�le.

– M�r nem. Fiatal koromban tal�n �n is menek�l�re fogtam volna, de t�bb, mint hetvenh�t esztendeje �lek itt a f�ld�n, nem r�miszt meg sem �let sem hal�l. Nemigen tudsz nekem olyat mutatni, amit m�g nem l�ttam, vagy nem hallottam. Az id�m lassan lej�r. Elj�ttem, hogy m�g egyszer l�ssam a birodalmad a maga id�tlen gy�ny�r�s�g�ben. Semmi sem foghat� a tenger sz�ps�g�hez!

Megremegett a f�ld, ahogy a hatalmas test lehuppant a homokba. Az �ri�s k�nyelmesen elf�szkel�d�tt, majd neki�llt kih�zni a talp�b�l egy konzervdobozt. Undorodva n�zte egy kicsit, azt�n egy szemvillan�ssal v�r�s porr� v�ltoztatta. Szemreh�ny�an tekintett a n�re.

– Nem tisztelitek sem a f�ldet, sem a tengert. G�tl�stalanul puszt�tj�tok a vil�got. Mi�rt?

A visszhang f�lkapta a sz�t, �s v�get nem �r�en ism�telgette: Mi�rt? Mi�rt? Mi�rt?

- �j isteneink vannak. A r�giek lassan feled�sbe mer�lnek.

– �s azokat az �j isteneket tisztelitek?

- Nem, nem igaz�n. A vil�g v�ltozik. Nem felt�tlen�l lesz jobb, de v�ltozik.

- A v�ltoz�s nem kell, hogy pusztul�st jelentsen. Az ember m�gis puszt�tja a vil�g�t. Mi c�lb�l?

- A c�lok, uram, sokf�l�k lehetnek. Nem k�rheted sz�mon a j�v�t att�l, aki tudja, hogy holnapra m�r nem lesz itt. Nem volna igazs�gos, �s �rtelme se lenne. De te, tengerek hatalmas istene, akinek egyetlen int�s�re f�ldr�szek sz�letnek �s s�llyednek el, mi�rt hagyod, hogy b�ntsanak?

– Mit tudsz te az igazs�gr�l?

– Keveset. Csak amennyi r�m tartozik. Az �n igazs�gom a perc igazs�ga, nem egyetemes �s nem �r�k, ahogy �n sem vagyok az.

- Szeretn�l halhatatlan lenni? – der� csillant meg a tengerz�ld szemek m�ly�n.

- K�rhetsz t�lem valamit. L�tom a szemedben a vesztes�g szomor�s�g�t. A holtak felett nincs hatalmam, de �l�kkel b�rmit megtehetek. K�v�nhatsz sz�ps�get, fiatals�got, �r�k �letet, hatalmat, gazdags�got, s mert j�kedvemben vagyok, tal�n teljes�tem.

A f�radt, �reg szemek f�lpillantottak az �ri�sra szel�den.

– �s mit kellene adnom cser�be?

A mozdulatlan istenarcon mintha egy t�rt m�sodpercre �letre keltek volna a von�sok.

– L�m, az �regkor b�lcsess�ge. Lassan b�lintott.

- A fiatals�g�rt az eml�keidet kell adnod, a sz�ps�g�rt az el�rhetetlen ut�ni v�gyakoz�st, a hatalom�rt a nyugodt �lmokat, a gazdags�g�rt a j�l v�gzett munka �r�m�t �s a holnap terveit, a halhatatlans�g�rt az �jj�sz�let�s lehet�s�g�t. Igen, minden�rt fizetni kell, s te d�nt�d el, hogy meg�ri-e az �rat.

Az �regasszony arc�t szinte megfiatal�totta a hirtelen j�tt mosoly, mely sz�tszaladt a r�ncok k�z�tt, �s meg�lt a szemeiben.

– Milyen gazdag vagyok! – s�hajtotta – �s a szavakb�l el�f�nyl� �r�m gl�riak�nt fonta k�r�l.

– Nem is sejtettem, hogy ennyi mindenem van, amit odaadhatn�k, ha akarn�m…..

A hangja elhalkult, az utols� sz� f�nnmaradt a leveg�ben, mintha maga sem tudn�, hogyan folytassa. Azt�n f�lrefordult, hogy  a m�sik ne l�ssa a szem�ben meg�l� k�nnycseppet, �s azt suttogta.

– K�sz�n�m uram, hogy nekem adtad a v�laszt�s lehet�s�g�t.  Menj vissza b�k�vel a te vil�godba, ez itt az �n sorsom tengere, �s egyetlen cseppj�r�l sem tudok lemondani.

A Nap v�r�sen izz� korongja lassan olvadt sz�t a l�t�hat�r sz�l�n, j�t�kos szell� kavarta a homok felsz�n�t. Az �ri�s l�bak m�lyre s�ppedtek a parti f�venybe, amely nedvess� v�lt a k�zeli dag�lyt�l. M�r csak a v�lla volt kinn a v�zb�l a hatalmas testnek, mikor hirtelen megfordult �s odaki�ltott  az �regasszonynak.

– Valamit az�rt adhatok neked, mert megismertett�l az emberrel, aki nem f�l t�lem.

A hangja mint a mennyd�rg�s z�gott a v�z felett, a hull�mok megsokszorozt�k az erej�t.

 – Viszontl�t�sra Myra! M�g tal�lkozunk! – s olyan hirtelen mer�lt el a v�zben, hogy a Napnak ideje sem volt megcsillanni a szigony hegy�n.

 

Csend volt a parton. A dag�ly hull�mai egyre f�ljebb �s f�ljebb k�sztak, j�t�kosan csiklandozt�k a homokbuck�kat. �t�ves forma kisfi� szaladt v�gig a parton, oda�rve kicsit megr�zta az �regasszony karj�t.

– Nagymami, nagymami! �breszt�! Anya �zent, hogy k�sz a vacsora.

Lassan t�p�szkodott f�l, a megg�mberedett, �reg izmok csak nehezen akartak engedelmeskedni.

– Milyen furcs�t �lmodtam – gondolta, �s megd�rzs�lte a l�bsz�r�t, hogy �l�nkebben keringjen benne a v�r. A gyerek ki�lt�s�ra kapta fel a fej�t.

– Nagymami, n�zd mekkora l�bnyomok! Szavamra, egy �ri�s l�pkedett itt a homokban! Igazi �ri�s!

Egy pillanatra megsz�d�lt az eml�kt�l, azt�n ahogy eljutott a tudat�ig a b�cs�szavak jelent�se, sebesebben kezdett dobogni a sz�ve. Majdnem olyan sebesen, mint egy fiatal l�ny�.

 

A Joker

 

Hideg volt a teremben. Apr� borzong�sok futottak �t az �regember b�r�n, de nemcsak a hidegt�l. Hom�lyos szemmel b�multa egy darabig a kez�ben lev� k�rty�kat, azt�n f�ln�zett az asztal t�loldal�n �l� csukly�s alakra. A s�t�t szemg�dr�k amelyek visszan�ztek r�, csak az �ress�get t�kr�zt�k. A kasza az asztal sz�l�nek t�masztva pihent. Hajnalodott.

- Add fel – mondta a csukly�s. - Nincs t�bb lapod. Az �sszeset kij�tszottad. M�r az eny�m a j�tszma.

– Igaza van – gondolta az �reg – itt a v�ge. Tudtam, hogy egyszer gy�zni fog, de azt hittem, van m�g n�h�ny menetem. A kez�ben tartott k�rtyalapok lassan elsz�rk�ltek, �sszep�nd�r�dtek, ahogy fogyott a rem�nys�g a sz�v�b�l �s a hely�t �tvette a lemond�s. Hirtelen gyerekhang csend�lt fel valahonnan, v�konyka, de er�teljes hang

– Nagyapa, itt vagy? �bredj! Nagyapa ne menj el! Szeretlek!

A sz�tporlott lapok hely�n �j k�rtya jelent meg, szikr�z�, csillog�, forr�s�g �radt bel�le, a terem fagyos leveg�je eg�szen megenyh�lt t�le. Az �regember lassan nyitotta sz�t a kez�t, nem volt diadal a hangj�ban, ink�bb megk�nnyebb�l�s.

– Az adrenalin mindent visz – de felesleges volt mondania, mindketten tudt�k. A csukly�s bossz�san l�kte f�lre a szersz�mot, melyet m�r megragadott, �s hidegen suttogta.

– Egyszer majd elfogy, tudod?

– Egyszer. Majd. – mondta az �regember, �s kicsit megremegett a k�rtyalap a  kez�ben. Azt�n n�zte, hogy oszlik k�dd� a Hal�l �s a kasz�ja az ablakon bet�r� hajnali napsugarak f�ny�ben.