Azok a fekete p�tty�k

 A ny�ri sz�netben Patty unok�m smarnif�gg�v� v�lt. �gy kezd�d�tt, ahogy a dolgok kezd�dni szoktak:
- Mama, f�z�l nekem olyan picike t�szt�t, tudod, amire lekv�rt meg cukrot kell tenni?
- Smarnit? 
Smarnit, smarnit, smarnit - sokat!
A folytat�sban j�tt az "alig van m�r a t�lban smarni, holnap is f�z�l?", v�g�l pedig egyszer�en �s mag�t�l �rtet�d�en: "Hol a smarnim?"
A ny�r folyam�n ez a csal�di v�ltozata a cs�sz�rmorzs�nak olyannyira k�telez�v� lett az �tlapon, hogy ak�r volt hozz� id�m-kedvem, ak�r nem, csin�lnom kellett. Olykor azt�n a nagy kapkod�sban, ezerfel� figyel�sben odaragadt az alja az �kany�mt�l �r�k�lt �nt�ttvas l�bos fenek�re, �gy kellett f�lvakarnom f�z�kan�llal a s�t�tre karamelliz�l�dott darabk�kat.

Szeptember volt, iskolaid�szak, a gyermekhad hazavonult, mi nagysz�l�k megk�nnyebb�lten, telve lelkifurdal�ssal �s hi�ny�rzettel lubickoltunk a b�k�s-csendes, unalmas nyugalomban, mikor megsz�lalt a telefon. Furcsa volt a l�nyom hangja, visszafojtott nevet�s vibr�lt benne, id�nk�nt meg�llt hogy j�l kikacagja mag�t, de v�g�l csak kibontakozott a t�rt�net.
Smarnit csin�lt vacsor�ra a kicsinek, aki m�r napok �ta rancogott �rte. �lete legjobban siker�lt smarnija lett, aranys�rga, mosolyg�s, pont olyan morzsal�kos, amilyennek lennie kell, �s pont olyan finom is. Patty csak turk�lt benne a vill�val elgondolkodva, evett egy-egy falatot, de szeml�tom�st nem ott j�rt az esze.
- Mi van, kincsem, nem �zlik? Mi a baj?
- Nem olyan, mint a mam�n�l - ny�gte ki v�g�l a gyerek.
- Mi nem olyan?
- A mam�n�l szoktak lenni benne olyan apr�, fekete p�tty�k.... - azt�n a kirobban� nevet�st�l megs�rt�dve elvonult a szob�j�ba.

 Mesterszak�csok figyelm�be aj�nlom: n�ha a t�k�letes nem el�g, ha hi�nyoznak bel�le a szeretet apr�, fekete p�ttyei...

Holnapvir�g

A gyerekek nagyon j� megfigyel�k. Azt gondoln�nk, hogy azok a nyugtalan, mindig csapong� tekintetek nem k�pesek befogni a k�r�l�tt�nk �l�, l�legz� vil�g ezernyi apr� rezd�l�s�t, de nem �gy van. Val�j�ban �k azt is l�tj�k, amit mi �szre sem vesz�nk, azt is hallj�k, amit meg se hallunk, �s t�r�keny lelk�k h�rjain azt is felfogj�k, amit meg se �rz�nk. �s n�ha azt is kimondj�k, amit mi nem tudunk kimondani.

Augusztus volt. Rekken�, fullaszt�, v�get nem �r�. A Nap, az �ldott, gyilkosan t�z�tt sugaraival, es�nek, sz�lnek nyom�t se l�ttuk hetek �ra. Napk�zben ki se mert�nk mozdulni a h�z h�v�s�b�l, hajnalban meg estefel� s�t�ltunk kicsit a parkban �s a sov�nyra szikkadt foly� partj�n.

Patty tavasszal m�lt h�rom�ves, a mi�rt-korszak kell�s k�zep�n, kifogyhatatlan k�rd�sekkel reggelt�l-estig.

- Mi�rt s�rga a villamos?

L�v�sem sem volt, mi�rt pont s�rg�ra festett�k a villamost, de r�stelltem azt mondani, hogy nem tudom, ha t�l s�r�n v�laszolom, hamar kialakul unok�m fej�ben az ostoba nagymama k�pe. �gy h�t t�rtem a fejem valami frapp�ns, de legal�bbis elfogadhat� v�laszon. �s j�tt az isteni szikra:

- Hogy alkonyatkor is l�tni lehessen. Ne olvadjon bele a sz�rkes�gbe. Tudod, a s�rga sz�n… Itt meg�lltam a besz�dben, mert megpillantottam a l�bam el�tt valami igazi s�rg�t. De akkor m�r Patty is �szrevette, felragyog� szemmel hajolt le hozz�, hogy k�zelebbr�l is szem�gyre vegye. Egy frissen kiny�lt vir�gsz�l volt, a beton r�s�b�l kecsesen, hajl�kony mozdulatokkal b�jt el�, f�nyes s�rga szirmain m�g ott ragyogtak a hajnal k�nnycseppjei. Olyan t�r�keny volt, olyan sz�ps�ges, hogy mindketten megb�v�lve n�zt�k a szennyes, halott f�ld�n az �let diadal�t.

– Hogy h�vj�k? – k�rdezte Patty, �s el�sz�r azt hittem, a vir�g hivatalos nev�re k�v�ncsi.

– Nem tudom - mondtam – biztos valami hossz�, kimondhatatlan latin neve van, ilyeneket szoktak adni a vir�goknak. Min�l szebb, ann�l hosszabb �s kimondhatatlanabb nevet.

A cs�pps�g  t�relmetlen�l megr�zta a fej�t.

– De hogy h�vj�k? Egy m�sodpercig �rtetlen�l b�multam r�, csak azt�n fogtam fel, hogy az � sz�m�ra a vil�g l�tez� dolgai megsz�l�that�ak, nev�k van, besz�lni lehet hozz�juk, �s a maguk m�dj�n, csak az � sz�m�ra �rthet�en, v�laszolnak is.

– Nem tudom, kicsim, m�g csak most sz�letett, nincs neve, de holnapra kital�lom.

R�m n�zett megh�kkent�en nagy, komoly pillant�s� szemeivel, s �gy mondta, mint egy kinyilatkoztat�st: - Holnapvir�g.

Elmosolyodtam. Tetszett a n�v, sz�p volt, k�l�nleges, de nem hagytam annyiban a dolgot. Most �n k�rdeztem.

– M�rt pont holnapvir�g? Na, ez a „ti feln�ttek semmit se �rtetek” pillant�s volt, amit�l f�ltem.

– Mert holnap �jra megl�togatjuk. Ugye itt leszel holnap is? – ahogy a f�nyes s�rga szirmok ringat�ztak a k�nny� szell� �tem�re, mintha b�logatott volna a vir�g. Lassan indultunk tov�bb, a gyermek szeml�tom�st nem akarta otthagyni a frissen felfedezett �l�l�nyt. N�h�ny l�p�ssel od�bb �jabb n�v�nyre tal�ltunk, de ez m�r l�that�an hervadt volt. Szomjasan l�gatta a fej�t, szirmai hi�nyosan, gy�r�tten hajlottak a f�ld fel�, k�z�tt�k n�gy par�nyi fekete mag s�t�tlett.

– Az mi az? – k�rdezte Patty, aki hirtelenj�ben mindent tudni akart a biol�gia �rdekfesz�t� tudom�ny�r�l – mi az a fekete?

– A magja.

– A magja – ism�telte mindentud� hangon, azt�n j�tt a r�gi k�rd�s:

- Mi�rt?

- A magja lehull a f�ldre, elf�szkel�dik, �s ha el�g f�ld bor�tja, nem l�p r� senki, nem szedik f�l a madarak, nem fagy el t�len, vagy nem mossa ki az �szi es�, j�v�re �jb�l kihajt bel�le itt egy „holnapvir�g”. A kisl�ny elt�n�d�tt.

– Neh�z dolguk van – m�ly meggy�z�d�s s�t�tt a hangj�b�l. T�prengve �llt egy darabig, m�regette a vir�got, meg a kopott-koszos betonkock�kat, �s egyszercsak let�rdelt a f�ldre.

– Mit csin�lsz, kicsim? – k�rdeztem, mert nem volt vil�gos el�ttem, mif�le elhat�roz�sra jutott.

– Seg�tek neki! Azzal let�pte a n�gy magot a vir�gr�l. N�zte egy kicsit ahogy elvesztek a kez�ben az apr� fekete p�tty�k, �s belepottyantotta �ket a beton r�s�be. Apr�, p�rn�s ujjaival egy falatnyi f�ldet kotort a rem�nys�g par�nyi magjaira, hogy j�v� tavasszal �jra ott ragyogjanak a betonrengetegben, �mulatba ejtve az arra j�r�kat. S�mogat� ujjakkal egyengette el a f�ldet f�l�tt�k, diadalmasan felegyenesedett.  

– Holnapvir�g – mondta, azt�n maszatos kez�t a nadr�gj�ba t�r�lte.

- Holnapvir�g – �s ahogy a mosoly kivirult az arc�n, az m�r mag�ban egy szebb holnap �g�rete volt.

  Felebar�tod... 

– Melyik fel�t szeressem Vikinek, mama?

A k�rd�s megh�kkent� volt, ez�rt nagyon �vatosan fogtam a v�laszhoz. Pattynek roppant csavaros �szj�r�sa van, �s ez�ttal k�r�lbel�l se tudtam, mir�l besz�l. Az viszont sz�ba se j�hetett, hogy v�lasz n�lk�l eresszem el a f�lem mellett a k�rd�st, �minis�ge az �ltalam ismert vil�g legkitart�bb, legmakacsabb egy�nis�gei k�z� tartozik.

– Tal�n... azt, amelyik jobb...

– Arra gondolsz, amelyik a jobb l�ba fel�l van?

– H���t, nem eg�szen. �gy gondolom, azt a fel�t, amelyik nem csin�l rosszas�gokat.

Homlok�t r�ncolva sz�mbavette bar�tn�je tulajdons�gait, de �gy t�nik, nem volt el�gedett az eredm�nnyel.

– Azt a fel�t, amelyik a biciklit �sszet�rte, nem szerethetem? - a k�rd�sben n�mi szorong�st v�ltem felfedezni. H�t persze! Az � kis ker�kp�rja is el�g megviseltnek l�tszott r�pke h�rom h�nap ut�n.

– Nem hiszem, hogy baj lenne, ha szeretn�d Vikinek azt a fel�t, amelyik �sszet�rte a biciklij�t  –  mondtam elgondolkodva. Persze a biciklivel �vatosabban kellene b�nnia – meg neked is.

B�lintott, de m�g nem z�rta le az �gyet.

– �s azt a fel�t is szerethetem, amelyik megh�zta Amanda haj�t, amikor elvette a labd�t?  –  k�rdezte rem�nykedve.  �s azt a fel�t, amelyik kik�pte a padl�ra a spen�tot eb�dn�l?  –  Patty hangja s�r�sra v�ltott.

H�ha, ennek fele se tr�fa. Itt valami dr�ma van kibontakoz�ban, de m�g nem tudom az ok�t, �gy nem is tudok beavatkozni.

Leguggoltam hozz�, hogy a szem�be n�zhessek, mert nagyon a padl�hoz ragadt a tekintete.

– Mondd csak, sz�vem, mik ezek a k�rd�sek? T�rt�nt valami az oviban, ami megijesztett?

Megr�zta a fej�t �s f�ln�zett r�m, kicsit riadt volt a szeme, �rtetlens�g bujk�lt benne.

– Tomi tegnap azt tanulta hittanon a tisztelend� b�csit�l, hogy csak a fele bar�tj�t szabad szeretni.

Gondosan visszanyeltem a felk�v�nkoz� nevet�st (nem volt k�nny�) �s magamhoz �leltem kisunok�mat.

– Ne t�r�dj vele mit mond Tomi, vagy ak�rki m�s. Szeresd csak nyugodtan az eg�sz Vikit az �sszes fel�vel egy�tt. Hiszen � a bar�tod.

Az �r�m �s a megk�nnyebb�l�s egy pillanat alatt els�p�rte a tov�bbi k�rd�seket a t�m�r�l.

– Megy�nk a galambokhoz?  –  de a v�laszt meg se v�rva, m�r szedte el� a kiflis zacsk�t.

– Nan�, hogy megy�nk! Szeretj�k az �sszeset.

Divina Machina

(Isteni beavatkoz�s)

Szarvasbog�r araszolgatott �t az �ton, el-elakadva a kockak�vek �lesre kopott,  m�lyen �rkolt sarkaiban. Megb�v�lve n�zt�k a mozdulatait, unok�m s�t�t szem�ben a megvet�s szikr�ja villant:

- Buta bog�r! – mondta Patty – Mit er�lk�dik? Az �t t�ls� fel�n ugyanolyan a f�, mint itt, ezen az oldalon.

Elkomolyodtam. T�nyleg, hov� igyeksz�nk? L�t�nk ezer fal�n oly hasonl� reped�sek futnak az �r�kk�val�s�g fel�. �tjainkon egyform�n sarokra kopva a kockak�vek. Hova igyeksz�nk? Mit�l jobb a t�lpart? T�relmetlen haj�ink t�pdesik horgonyukat a l�t iszapj�b�l, de merre sodor a sz�l, ha ny�lt vizet �r�nk?

Csizm�s l�bak csattog�s�ra rezzentem fel, s Patty sikolt�s�ra: - Ne b�ntsd!

Apr� kez�ben ott ny�jt�zkodott, remegett, forgatta szarvait harciasan az �pp-hogy-megmentett bog�r.

- Na menj, ha oda akarsz – tette le a boz�tba az �t t�loldal�n a gyermek, s nekem �tvillant az agyamon, hogy a bog�rnak ez volt a Divina Machina.