Gy�r kir�lyfi �s Lille, a sz�ps�ges hercegkisasszony kicsiny gyermekkorukt�l fogva szerett�k egym�st. Megfogadt�k szent esk�vel, ha feln�nek, egy p�r lesz bel�l�k, senki nem �llhat kett�j�k k�z�. Meg is pecs�telt�k a frigyet pitypangb�l k�sz�lt gy�r�vel, �rval�nyhajb�l sz�tt f�tyollal, liliom-koszor�val.

De ahogy n�tt, n�d�g�lt Lille, s sz�ps�ge egyre vak�t�bban t�nd�k�lt, megakadt rajta Cyndra szeme is. Egy napon palot�j�ba csalogatta, s var�zslattal a toronyba z�rta a sz�ps�ges l�nyt. Hi�ba s�rt, zokogott Lille, nem szabadulhatott. Hi�ba pr�b�lta Gy�r kir�lyfi el�bb sz�p sz�val, majd fenyeget�ssel, fort�llyal kiszabad�tani, rendre kudarcot vallott.

A hercegkisasszony naphosszat s�rt, s�rdog�lt a palota var�zslattal k�r�lvett termeiben, k�rt, k�ny�rg�tt a var�zsl�nak, engedje szabadon, engedje a szerelm�hez, de hasztalan. Lassan-lassan kifogyott sz�v�b�l a rem�ny, kihunyt szem�b�l a csillog�s. Ny�rra �sz j�tt, �szre t�l, s a sz�ps�ges le�ny m�r csak �rny�ka volt �nmag�nak. Hajdan oly gy�ny�r� k�k szemei megf�tyolosodtak a sok s�r�st�l, t�zpiros ajkai mosolyra m�r sose ny�ltak. Sz� el nem hagyta ajk�t, n�m�n b�mult kifel� az ablakon, n�zte a messzi erd�t, ahol szerelm�vel olyan boldogok voltak. M�r nem hitte, hogy valaha tal�lkozhatnak �k ketten.

De Gy�r kir�lyfi nem adta fel. �jra meg �jra visszat�rt, k�rt, �g�rgetett, v�g�l p�rbajra h�vta a var�zsl�t, hogy a kardok d�nts�k el, melyik�k m�lt� a l�ny szerelm�re. Cyndr�t  sz�rakoztatta a fi� �llhatatoss�ga.

- Hallod-e emberk�ly�k – mondta neki egyszer – mikor adod fel? Mikor hagyod abba, hogy Lille ut�n s�v�rogj? Mikor �rted meg, hogy � m�r az eny�m?

- Soha, uram – felelte a kir�lyfi komolyan. Soha! Ahogy a R�ba foly� sz�ntelen�l folyik el�re medr�ben, sodorva mag�val kavicsot, hordal�kot, fa�gakat, s meg nem �ll�thatja senki sem, �gy nem �ll�that meg engem b�rmif�le hatalom vagy var�zslat. Mert am�g �lek, szeretni fogom Lille hercegkisasszonyt, �s am�g szeretni fogom, harcolni is fogok �rte.

A m�gus �ppen tr�f�s kedv�ben volt, nagyot villant a szeme, s azt felelte a leg�nynek:

- No h�t,  ha majd a R�ba foly� vize megtorpan, s visszafel� folyik a medr�ben, akkor ti�d lehet Lille hercegn�, szabadon �s �r�kre  – s gonosz kacag�s�t�l visszhangzottak a termek, �s odakint a kapu el�tt a str�zs�k f�z�san h�zt�k �ssze magukon a kab�tot.

Azt mes�lik, f�nn, a messzi �szakon, fekete k�penyes, �sz szak�ll� �regember j�rta az erd�t, l�ptei el�tt f�ldig hajoltak a f�k, �s s�r� s�t�t felh�gomolyok gy�lekeztek a hegygerinceken. Mondj�k, h�t nap h�t �jszak�n �t teli zs�kb�l zuhogott az es�, elmosva f�ldet, szikl�t, dombot, lank�t, �s sz�nes r�teket. Mondj�k, sz�les medr�t elhagyva h�mp�lyg�tt, z�gott al� a k�k foly�, hal�los �lel�ssel �tkarolva �l� �s �lettelen vid�ket. A R�ba szel�d vize rettegve torpant meg a v�z�z�n el�tt. El�bb csak megtorpant, azt�n menek�l�re fogta. Futott, futott, arra, amerr�l �rkezett, visszafel� a medr�ben.

�gy t�rt�nt, m�sk�ppen, ki tudja? Nekem �gy mes�lt�k a r�gi �regek. Hanem a t�rt�netnek v�ge nincsen m�g.

Gy�r kir�lyfi boldog �r�mmel sietett a v�rba, ar�j�t k�vetelve e szavakkal:

- L�sd, a R�ba foly� vize visszafel� folyik medr�ben, �gy teljes�lt a felt�tel, szavadnak �llj, uram. Azt �g�rted, e napon Lille, a m�tk�m,  eny�m lehet �r�kre. 

Sz�rny� haragra gerjedt Cyndra, a gonosz, s felemelve var�zsbotj�t, porr� akarta z�zni a vakmer�t. Ekkor hideg sz�l t�madt, �tz�gott a palot�n, sarkig t�rva ajt�kat, ablakokat. Feh�rszak�ll�, fekete ruh�s �regember �rny�ka magasodott az ajt�ban, hideg pillant�s�t Cyndr�ra szegezte, akinek a kez�b�l kiesett a var�zsp�lca, s � maga t�rdre hullott.

– Arbukanador – suttogta elsz�rnyedve a t�meg, de a l�tom�s egy szempillant�snyi id� alatt elt�nt, sem �t, sem Cyndr�t nem l�tta t�bb� senki sem.

Gy�r kir�lyfi v�rost alap�tott a k�t foly� tal�lkoz�s�n�l, �s sok-sok �ven �t boldogan �ltek ott feles�g�vel, sz�mtalan gyermek�k sz�letett, akik ben�pes�tett�k a foly� mindk�t partj�t.

Legend�k sz�letnek, legend�k meghalnak. Aki akarja, elhiszi, aki nem, az nem. De annyi bizonyos, a R�ba vize minden tavaszon sz�k�lve menek�l visszafel� medr�ben a Mosoni-Duna piszkossz�rke, haragos habjai el�l.

�n magam elhiszem, m�rt ne hinn�m. Sok csuda dolgok t�rt�ntek akkoriban, mikor m�g var�zsl�k j�rt�k e f�ldet, s t�nd�rbocskort foltoztak a varg�k. De ez egy m�sik t�rt�net. Majd m�skor mes�lem el.

(megjelent a Kisalf�ld kiad� T�nd�rtitkok c�m� mesek�nyv�ben 2008. kar�csony�n) 

T�nd�rkos�r

A kos�r olyan pici volt, hogy elf�rt az apr� gyerekteny�rben. Panka az erd�sz�len tal�lta, megb�jva a f� k�z�tt, �s nagyon meg�r�lt neki. M�g sose volt ilyen sz�p j�t�ka. Ujja hegy�vel megs�mogatta a hajl�kony, karcs� kos�rf�let, amely mintha f�lragyogott volna az �rint�s�t�l.

- Pont akkora, hogy egy szem szam�ca elf�r benne - gondolta a kisl�ny - �s ebben a pillanatban hamvas, piros szam�ca mosolygott r� a kos�rb�l. Panka cseppet sem t�tov�zott, bekapta a szam�c�t, mely �des volt, mint a m�z, �s illata sz�t�radt a sz�j�ban.

- Ilyen finom szam�c�t m�g sosem ettem. Milyen k�r, hogy nincs t�bb bel�le - villant �t az agy�n - �s ahogy a l�ba el� n�zett, megl�tta a hatalmas bokrot telistele �rett gy�m�lccsel. Behunyta a szem�t, de amikor kinyitotta, �ppen�gy kellett�k magukat az illatos, piros bogy�k.

- H�t nem csak k�pzeltem? - azt�n derekasan befalatozott a gy�m�lcs�kb�l, arca, keze, sz�ja, de m�g az orra hegye, meg a homloka is f�nyes piros foltokkal volt tele.

- Meg kellene mosni a kezem, gondolta ahogy az �des l�t�l ragad�s ujjaira n�zett, s abban a pillanatban meghallotta a forr�s csobog�s�t. Egy l�p�ssel od�bb t�rt f�l a nagy mohos k� alj�b�l. Panka j�l ismerte a k�rny�ket �s tudta, errefel� nyoma sincs forr�snak, sose volt. Elgondolkodva n�zte a par�nyi kosarat a kez�ben, amelyb�l apr� f�nysugarak cik�ztak k�rbe az ujjai k�zt.

- Ha itt lenne a gazd�d, visszaadn�lak, biztosan hi�nyzol neki - mondta halkan - �s a lombok susog�sa elhallgatott. A sz�l meg�llt egy pillanatra, azt�n mintha apr� csengetty�ket r�zott volna a bokrok k�z�tt �veghang� csilingel�ssel. Az �sv�ny t�ls� fel�n egy k�v�ncsi �zike szimatolt a leveg�be ijedten: - Valami t�rt�nik! Par�nyi f�nypontok t�ncoltak az �gak k�z�tt,  �gy vett�k k�r�l a kisl�nyt, mint egy bog�rraj. Ez�st�s ruh�j� piciny l�ny v�lt ki k�z�l�k �s �ttetsz� sz�rnyaival verdesve megpihent Panka tenyer�n.

- L�gy �dv�z�lve k�zt�nk, gyermek! - a t�nd�r hangja alig volt hangosabb a t�cs�kciripel�sn�l, a kisl�ny m�gis tiszt�n �rtette a szavait.

- Ki vagy te? - k�rdezte suttogva, hogy meg ne riassza a par�nyi l�nyt.

- Lindilla vagyok, a t�nd�rkir�ly l�nya. Az �n k�v�ns�gkosaramat tal�ltad meg a f�ben.

- Akkor h�t ez�rt olyan gy�ny�r� - ny�jtotta �t �vatosan Panka a kosarat, mely most teljes f�ny�ben t�nd�k�lt.

- K�sz�n�m - mondta Lindilla. J�sz�v� gyermek vagy. K�v�nj valamit, �s teljes�tem. B�rmit.

- Ugyan mit k�v�nhatn�k? - a kisl�ny r�mosolygott a t�nd�rre - hisz megvan mindenem. Azt�n eln�zett a fa�gak f�l� �s t�tov�zva megjegyezte: csak sokat vagyok egyed�l, �s n�ha hi�nyzik egy j�tsz�t�rs, de ezt a k�v�ns�got �gysem tudod teljes�teni. Halk zizeg�s futott �t az erd�n, a kisl�ny �gy hallotta, mintha nevet�s lett volna. Hirtelen megsz�lalt a harangsz�, �s ijedten kapta fel a fej�t.

- H�ha, sietnem kell, anyu haragos lesz, ha elk�sek az eb�dr�l. A t�nd�rek mintha var�zs�t�sre t�ntek volna el, �s Panka szapor�ra fogta a l�pteit, hogy haza�rjen id�ben. Ahogy az �roksz�li galagonyabokorhoz �rt, zsemlesz�n� sz�rgombolyag gurult a l�bai el�. Vid�m ugr�ndoz�ssal ker�lgette, hol el�tte, hol m�g�tte futott, szeml�tom�st tudta az utat hazafel�. Id�nk�nt vakkantott egyet, �s megcs�v�lta a fark�t, szimatol� kis orr�t a l�ny bok�j�hoz d�rg�lte.

- De gy�ny�r� kiskutya vagy, vajon ki a gazd�d? - Panka lehajolt, hogy megs�mogassa a kis j�vev�nyt. Az megnyalogatta a kez�t, azt�n le�lt, �s f�ln�zett r�.  Komoly tekintet volt, okos �s h�s�ges, kicsit t�l komoly is egy ilyen kis k�ly�kkuty�hoz. A gyermek s�mogat� keze meg�llt a leveg�ben, mert a kiskutya f�lei mintha egy pillanatra f�lragyogtak volna, �ppen �gy, mint... �s Panka meg�rtette: m�r nincs egyed�l.

A var�zsgy�r�

Ifj� var�zsinas volt m�g akkoriban Arbukanador, sz�rnyait bontogat� sasmad�r, h�j�val a m�gusmesters�g ezernyi apr� fort�ly�nak. Hanem az er�, mely minden id�k legnagyobb var�zsl�j�v� tette, m�r benne lapult csendesen, szel�den, kit�r�sre k�szen.

�gbeny�l�, fekete szikl�k tetej�n �llt Monten kir�ly�nak kast�lya, ott �lt boldogan feles�g�vel �s k�t gyermek�vel, a b�tor �s vit�z Fedor kir�lyfival �s a sz�ps�ges Lelia kir�lyl�nnyal. De a nagy boldogs�g nem tartott sok�ig. Az ifj� kir�lyfi, amint bet�lt�tte tizennyolcadik �v�t, �tra kelt, hogy vil�got l�sson. Kish�g�nak mintha a sz�v�t t�pt�k volna ki mikor elb�cs�zott t�le, �rezte hogy valami sz�rny�s�g t�rt�nik a testv�r�vel. Fedor kir�lyfi tengerre sz�llt harmadnap, s azon t�l senki se l�tta t�bb�. Csak a h�rn�k�k j�ttek elbesz�lni, soha nem l�tott nagy vihar tombolt a tengeren, sz�z�val pusztultak el a vitorl�shaj�k, s�llyedtek m�lybe b�rk�k, hal�szladikok. Senki se tudja hov� lettek azut�n, mindnek nyoma veszett, m�g a roncsokat se sodorta partra a v�z, ahogy m�skor.

A kir�lyi palota gy�szba borult, s�r�st�l visszhangoztak a k�falak, k�nnyek most�k a m�rv�nypadl�kat. De az �let nem �ll meg, a birodalmat igazgatni kell, kir�ly �s kir�lyn� eltemett�k sz�v�kbe fiuk eml�k�t �s �lt�k tov�bb az �let�ket. Csak Lelia kisasszony nem tudott felejteni. Naphosszat j�rta a palota termeit, jajvesz�kel�s�t�l hangos volt minden folyos�, d�h�ngve szidta az eget a f�ldet, a szelet, az es�t, az isteneket �s az embereket. Keser� k�nnye �rkokat v�sett valaha sz�p arc�ba, gy�ny�r� fekete haja csapzottan hullt v�gig v�llain, szem�ben �r�let l�ngja �gett.

Kir�lyatyja orvosokat, kuruzsl�kat hozatott a vil�g minden t�j�r�l, hogy meggy�gy�ts�k a l�nyt, de hi�ba pr�b�lt�k ki rajta ezernyi praktik�jukat, egyik sem volt k�pes mosolyt csalni ajk�ra, vagy elsim�tani homlok�n a f�jdalom r�ncait. Akkor Monten kir�ly kihirdette minden�tt, hogy aki megnevetteti a l�ny�t, hozz�adja feles�g�l, s hal�la ut�n re�sz�ll eg�sz birodalma, ak�rki fia-borja legyen. No, t�bb se kellett a hercegeknek, kir�lyfiaknak, de m�g a p�rn�p fiai is csapatostul lept�k el a palot�t, mes�ltek, daloltak, t�ncoltak, m�rik�lt�k magukat, b�jitalokat kotyvasztottak, szeg�ny kir�lyl�ny meg egyre keser�bb, egyre szomor�bb lett t�l�k, nemhogy vid�modott volna. H�t hogyne, mikor folyton arra gondolt, hogy ez a sok boh�c itt k�r�l�tte mind kacag, mulat, �li a vil�g�t, csak az � kedves, szeretett b�tyja fekszik a tenger fenek�n kih�lt sz�vvel, kagyl�k �s  moszatok k�z�tt, �s soha t�bb� nem l�tja m�r �lve.

El is menek�lt amikor csak tehette, a kast�ly m�g�tti szikl�s kis �sv�ny a hegyi patakhoz vezetett, annak a partj�n szoktak �ld�g�lni Fedorral, ott mes�lt neki mindig a b�tyja szebbn�l szebb mes�ket, mikor kisgyermek volt. Csak �lt a v�zparton egy mohos k�v�n, a k�nnyek meg egyre hullottak a szem�b�l, m�g Fedorra gondolt.

T�rt�nt egy nap, hogy Arbukanador �tja arra vezetett a patak ment�n, megpillantotta a zokog� l�nyt �s megesett a sz�ve rajta. K�rdezgetni kezdte, mit�l olyan nagyon szomor�, �s Lelia -  mert �rezte hangj�ban az �szinte egy�tt�rz�st – elmes�lte neki t�rt�net�t.

Arbukanador var�zsl�sz�v�t meg�rintette a f�jdalom, �s arra gondolt, ugyan mire val� a m�gusok minden tudom�nya, mire j� a sok h�kusz-p�kusz, ha nem k�pes meggy�gy�tani vele az emberi l�lek sebeit. Sok�ig �lt a patakparti k�v�n a kir�lyl�ny mellett, n�zte a tiszta, �ttetsz� habokat, azt�n becsukta szem�t, �s megpr�b�lta f�l�breszteni mag�ban a var�zslat erej�t. V�kony kis ac�lgy�r� volt a kisujj�n, azt levette, k�t tenyer�be fogta, �s hagyta, hogy az er� �tj�rja. R�n�zett a l�nyra, pillant�s�val fogva tartotta, majd �tny�jtotta neki az �kszert.

- Vedd ezt a gy�r�t, kir�lyl�ny, h�zd az ujjadra, �s gondolj arra akit legjobban szeretsz, akit nem akarsz elvesz�teni.

Lelia maga sem tudta, mi�rt, de sz�t fogadott neki, s a k�vetkez� pillanatban felsikoltott az �r�mt�l. A b�tyja arc�t l�tta, ahogy r�mosolyog, t�vol volt, de m�gis nagyon k�zel, hozz� sz�lt, szel�d, kedves szavakkal.

– Ugyan m�r, kish�gom, csak nem gondoltad, hogy itthagylak t�ged? Hisz meg�g�rted nekem, hogy velem t�ncolod az els� t�ncot az esk�v�d�n! M�rt hiszel a sok k�rog� holl�nak, akik azt mondj�k, elnyelt a tenger? N�zz f�l az �gre, l�tod a s�lyommadarat? Az vagyok �n, j�v�k fel�d. N�zz a hegyek fel�, l�tod, a felh�k milyen aranyf�nyben t�nd�k�lnek? Az is �n vagyok, hamarosan ide�rek hozz�d a szelek sz�rny�n. De n�zz a patak viz�be, ki az a cs�f, r�ncos, rosszkedv� le�ny, aki visszan�z r�d? Hova t�nt az �n mindig mosolyg�, gy�ny�r� h�gom? Hogy ismerlek �gy meg, amikor visszat�rek, ha elfelejtett�l nevetni?

Lelia arc�n a k�nnyek m�g mindig folytak v�gestelen-v�gig, de ezek m�r az �r�m k�nnyei voltak. K�r�ln�zett, hogy k�sz�netet mondjon az idegennek, hanem az �gy elt�nt, mintha a f�ld nyelte volna el. Akkor elindult lassan, majd egyre szapor�bb l�ptekkel a hegyoldalban a palota fel�, s arc�n a mosoly f�nyesebben ragyogott, mint odafenn az �gen a Nap.

Sok �vbe telt, m�g Fedor kir�lyfi �jb�l hazat�rt, apja szak�ll�ban megsokasodtak addigra az �sz sz�lak, h�ga gyermekei vid�man csivitel� apr�s�gokk� cseperedtek. Asszonynak m�g szebb lett Lelia, mint l�nynak volt, s a ragyog�s nem t�nt el t�bb� a szem�b�l. Ahogy a gy�r�t – Arbukanador aj�nd�k�t - sem vette le soha az ujj�r�l.

*

Nekem is volt egy ilyen gy�r�m valaha, csak elgurult az id� �rk�ban, ki tudja, kinek az ujj�n sz�rja m�r a szikr�t. De j� helyen van ott, ak�rhov� ker�lt is. Mert akinek sz�v�re egyszer r�vet�d�tt a f�nye, nem felejti el t�bb�. Megmarad benne az �r�m minden percben, minden �r�ban, el nem puszt�thatja t�bb� semmif�le gonosz var�zslat.
Azt mondom h�t nektek, nyitott szemmel j�rj�tok a vil�got, h�tha megpillantj�tok valamerre, valamikor, es� ut�n a ny�ri f�ben, tavaszra ny�l� f�k �gain, �rett gy�m�lcs�k f�rtje m�ly�n, s�r�n hull� h�pelyhek k�z�tt.  

Ak�rhol is r�tal�lhattok. A gy�r�re, amit �gy neveznek: Rem�ny.